|
A zárszervíz magában foglal mindent, ami a zárakkal kapcsolatos. Legyen az javítás, zárcsere, ajtónyitás, zárszerelés, illetve bármi, ami annak érdekében történik, hogy a nyílászárók a lehető legbiztonságosabban záródjanak, illetve nyitódjanak. A zárszervíz jelenthet gyors szolgálatot, legtöbb esetben egy rossz időben történő ajtó becsapódás által, vagy egy zárban eltört kulcs révén. Ilyenkor valódi, gyors és szakértő segítségre van szükség, hiszen egy hozzá nem értő ember óriási károkat okozhat úgy a zárban, mint a nyílászáróban. A magyar nyelvben a szervíz szót sajnálatos módon a javítással párosítjuk, mely nem fejezi ki teljes egészében ezt a fogalmat. Pontosan ez a helyzet zárszervíz esetében is, melyet főként zárjavítással társítanak az emberek, pedig ebbe a szolgáltatásba tartozik minden, mely a zárakkal kapcsolatos. Zárszervíz alá tartozik a zárjavítás, a zárcsere, ám az új zárszerelés is, valamint az ajtónyitás, és az egyéb sürgős javítani valók, amiket csak el lehet képzelni zárakkal kapcsolatban. A zárszervíz egyik hatalmas előnye, legalábbis cégünk esetében biztosan, hogy éjjel-nappal megrendelhető, hiszen a balesetek, zár és kulcstörések, kulcs elvesztések, valamint az ajtó becsapódások sem mindig választanak nappali időpontot arra, hogy megtörténjenek. Elsősorban azért, hogy Önnek ne kelljen hozzá nem értő embertől segítséget kérnie, minket hívhat a nap bármely szakában, hiszen elsősorban azért vagyunk, hogy segítsünk Önnek bejutni lakásába, illetve biztosítsuk annak magas fokú biztonságát az Ön igényei szerint. Nálunk a zárszervíz szolgáltatás mindent magában foglal, ami zárral kapcsolatos, sürgős esetben, ami például lehet egy ajtónyitás, képesek vagyunk azonnal szakembert küldeni, aki az Ön segítségére lehet. Mindenre, mely a zárszervíz témakörbe beletartozik, garanciát vállalunk, hiszen mi biztosak vagyunk munkánk minőségében, szeretnénk, ha Ön is biztos lenne ebben. Nem utolsó sorban, zárszervíz szolgáltatásaink olyan színvonalat biztosítanak Önnek, mely a biztosítók követelményeinek is eleget tesz, mely még tovább fokozza az Ön és családja biztonságát. Zárszervíz szolgáltatásunk garantálja Önnek, hogy a lakását védő zár, ténylegesen zár, a színvonalnak kizárólag Ön szab határt.
|