|
Amikor betörés vagy rablás kerül szóba, szinte minden magyar ember első asszociációja a híres-hírhedt whiskys rabló, alias, Ambrus Attila. Érdekes, hogy egy egyszerű bűncselekmény, illetve rablás sorozat köré micsoda mítoszt építettek az emberek, továbbá mennyire képes a média megszerettetni valakit, akivel igazából riogatni kellene inkább a lakosságot. Ez az eset, és az évekig tartó médiareklám tulajdonképpen bebizonyította számunkra azt, hogy még egy bűncselekmény, egy rablás elkövetőjével kapcsolatban is érzelmi alapon döntünk. A zárszerelés is azért van olyan mértékben elhanyagolva a lakosság nagy részének körében, mert érzelmi alapon döntjük el azt, hogy miért is törne be bárki a mi otthonunkba, amikor annyi más hely van a világon. A whiskys rabló köré valódi mítosz épült, mely elsősorban Julian Rubinstein érdeme, aki megírta "A whiskys rabló balladája" című könyvet, és ezzel nemzetközi "elismerést" szerzett Ambrus Attila számára. Jó hollywood-i szokás szerint vászonra is kerülnek a rablás részletei, eredeti tervek szerint Johnny Depp játszotta volna a whiskys szerepét, azután mégis egy magyar színész kapta a szerepet. Amikor több rablás elkövetőjének egy fél országnyi ember ünnepeli a születésnapját, valamint címoldalon jelenik meg hírként egy napilapban, hogy éppen szerelmes, és milyen tanfolyamokat végez el a börtönben, és ezzel valóban rengeteg ember egyetért, és együtt érez vele, akkor igazán elgondolkodtató, hogy mégis milyen világban élünk. Ön felköszöntené születésnapján azt az embert, aki betör otthonába, elviszi személyes vagyontárgyait, vagy inkább azonnal zárszerelés lehetőségét használná fel, továbbá feljelentené a rablás elkövetőjét? Vajon melyik az ésszerű megoldás? Megfordult világunkban, ahol a rablás elkövetői hősökké válnak, az áldozatokról pedig senki nem beszél, a köznép gyanakvását elaltatják. Ne váljon jóhiszemű áldozattá, gondoskodjon a zárszerelés nyújtotta biztonságról. Szakértő által végzett zárszerelés nyújtotta biztonság a helyes lépés. Ne hagyja, hogy a média által elferdített valóság befolyásolja érzelmeit, gondoskodjon biztonságáról, melyet kizárólag a szakértő által végzett zárszerelés képes megadni teljes mértékben.
|